2003-ban került a lakótelepünkre egy tibeti terrier kislány (Litéri Maszat Luca). Fáni kutyánkkal nagyon sokat játszottak, hiszen nagyjából egykorúak voltak. Ekkor kezdődött el a tibeti terrier iránti érdeklődésünk! 
Nézelődtünk újságokban, interneten és a kiállításon. Luca pajkossága-szelídsége nagyon megfog ott bennünket.  Azután egy szép napon 2006. márciusának elején az egyik internetes oldalon megláttunk a kecskeméti síntértelepen egy tibeti terriert akinek gazdát kerestek. Több sem kellett egy kis családi kupaktanács után eldöntöttük, hogy lemegyünk érte! Egyik kutyás ismerősünk azonnal kapható volt egy fuvarra. A Gyepmesteri telep dolgozója le akart beszélni minket róla és a többi kutyát kezdte el mutogatni. Balu nagyon rosszul nézett ki, és a lebeszélés ellenére a koszos-büdös, gyámoltalan, szőrmók kutyát nem volt szívünk otthagyni. Hazavittük, az utazásunk örökre emlékezetes marad számunkra, mert hiába volt nyitva az összes ablak a télies hidegben, borzasztó "illata"volt, majd megfulladtunk, hol a hihetetlen bűztől, hol a nevetéstől. Hazaérkezésünk után kiderült, hogy a szőrmók bunda alatt egy nagyon sovány kiskutya rejtőzik, és sajnos 2 nap múlva az is, hogy nagyon beteg /szopornyicás. 

   Kóborló életem ekkor befejeződött és elkezdődött a jelenlegi, álomgazdis életem. Az autóban sokáig utaztunk, majd hazavittek megfürdettek, levágták a nagy loncsos, összefilcesedett szőrömet, rendes finom étellel kínáltak. 
Két nap múlva nagyon rosszul lettem, kiderült hogy összeszedtem egy ronda és sajnos nagyon komoly betegséget, a szopornyicát. Gazdáimnak és az állatorvosnak köszönhetően teljesen rendbejöttem ( az első hetekben fecskendővel itattak, kiskanállal etettek, mindennap orvoshoz vittek és 24 órás szolgálatban őriztek. 2 hetet Ivett, majd 1-1 hetet Attila és a Mami ápoltak. Csont és bőr voltam, a súlyom csak  7 kg volt (csendben mejegyzem: most 14 kg vagyok). 
Két küzdelmes hónap után egyenesbe jött az életem! Ekkor már rendszeresen sétaltunk Fánival és a gazdikkal, bőven kaptam enni és inni ( hiszen bőven volt mit pótolnom ) és sokat játszottunk! Kirándultunk, horgászni jártunk és  új barátokat kerestünk. Elkezdtem a kutyaiskolát, Tibeti terrieres találkozókra vittek. Egy eleven kis ördög lettem - Mama állítása szerint - igaz ugyan, hogy még most is szétszedek néhány cipőt-papucsot, de csak azért, hogy érezzék a gazdáim: igazán szeretem Őket.
Először volt egy kosaram, amíg beteg voltam mindig benne feküdtem, de miután meggyógyultam szétrágtam (bosszút álltam rajta a sok rossz emlékért), egyébként is a lakásban csodás fekvőhelyekre leltem ágyak - fotelek formájában, minek nekem a kosár???
Fáni a barátnőm és lakótársam, az első időben nagyon furán nézegetett, de most már elválaszthatatlan társak lettünk..